TISZA – tégláról téglára
Minden nap új eredmények és intézkedések
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik szerint a hiányzó kulcsjátékosok távollétében másoknak kell előlépniük annak érdekében, hogy a magyar labdarúgó-válogatott jól szerepeljen
Nagy Ervin szerint 23 pályázat érkezett – a színháztörténetben példa nélküli szám. Az újítás — A magyar kultúrában is eljött
A Bíró László József életművét bemutató tárlat október 11-ig ingyenesen látogatható a Klebelsberg Kultúrkúriában A megnyitó — Megnyílt a II.
Új női világcsúcsot állított fel a háromszor három soros Rubik-kocka kirakásában egy hatéves kínai kislány, miután egy versenyen öt kirakás
A technológiai változások vezérelte innováció nem pusztán a gazdasági konjunktúrák idején jelent előnyt, hanem hosszú távon is a növekedés egyik
A kormány nyilvánosságra hozta az elmúlt 16 évben született, eddig minősített, úgynevezett háromezres kormányhatározatok első részét – közölte a kormányzati
A Lumière Summit nyitónapján a hazai filmipar fejlesztéséről és a külföldi stúdiók bevonzásáról volt szó. Az egyeztetés — Franciaország kulturális
Közép-Európa legnagyobb mesterséges intelligencia konferenciája két napon át tart a Magyar Zene Házában és a Néprajzi Múzeumban. A rendezvény —
A Financial Times vasárnap ismertetett friss felmérése szerint rekordmélységbe süllyedt Donald Trump amerikai elnök támogatottsága. A reprezentatív vizsgálat szerint –
Nagy Ervin szerint a pályázati kiírás településenként 50 MVA hálózati csatlakozással számol. A keret — A kormány zöld utat adott